Nagyvilág

Kanada: Trudeau pártja nyerésre áll, de nem annyira, mint szerette volna

A Justin Trudeau miniszterelnök vezette Kanadai Liberális Párt áll nyerésre az előrehozott parlamenti választásokon – közölte kedden a CBC kanadai közszolgálati műsorszolgáltató az előzetes eredményekre hivatkozva.

A CBC mindemellett arra számít, hogy Trudeau ismét kisebbségi kormányt fog tudni alakítani – írta az MTI.

Az Elections Canada választási portál szerint a kormányfő pártja az abszolút többségi választórendszer alapján 153 választókerületben vezet és ezzel megelőzte az ellenzéki Kanadai Konzervatív Pártot, amely több mint 120 választókerületben áll nyerésre. A szavazatszámlálás azonban még nem zárult le, több választókerületben a mandátumok sorsa még nem dőlt, így egyelőre nem világos, meglesz-e a liberálisok abszolút többséghez szükséges 170 parlamenti helye a 338 fős ottawai törvényhozásban.

Trudeau 2015 óta áll a világ második legnagyobb, majdnem 38 milliós lélekszámú országának kormánya élén, de az elmúlt két évben kisebbségben kormányzott. Apja, a liberálisok nagyágyújának számító néhai Pierre Trudeau miniszterelnök nyomdokában került kormányra, de a nagy várakozások és a múlt hónapban a koronavírus-világjárvány közepette kiírt választások megtépázták a hírnevét.

A 49 éves politikus néhány hete írta ki az előrehozott választásokat – két évvel az esedékes voksolás előtt – abban a reményben, hogy megszerzi az abszolút többséget, bár a kisebbségi kormánya is szilárd volt.

Az AP amerikai hírügynökség szerint a kormányfő abban bízik, hogy a Kanada sok más országhoz képest jobban kezelte a koronavírus-járványt. A kanadai lakosság a legjobban átoltottak között van a világon, és Trudeau kormánya százmilliárdokat költött a gazdaság életben tartására a karantén alatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik