Sport

Egykori siófoki kéziedzőt igazolt a román sztárcsapat

Az SCM Ramnicu Valcea női kézilabdacsapata norvég edzőt szerződtetett, a tavalyi bronzérmest mostantól a Siófok egykori trénere, a norvég Bent Dahl irányítja.

Azért választottam a Valceát, mert ez egy egyedülálló esély egy top klubnál. Amikor a vezetők előálltak a javaslattal, nagyon könnyű volt elfogadnom.

A csapat is jól, modern stílusban kézilabdázik, de szeretném a saját filozófiámat beültetni a játékába. Bízom benne, hogy közösen visszatérünk a mindenki által elvárható követelményekhez” – nyilatkozta a klub közösségi oldalán.

Az 50 éves szakember 1999-ben a norvég női válogatott elemzőjeként kezdte a pályafutását, majd 1999-2008 között a norvég junior válogatott edzője volt. Dolgozott a Drammen, a Skrim, az Oppsal és a Fjellhammer csapatainál, majd 2019 januárjában Siófokra érkezett, ahol másfél évig Tor Odvar Moen segítőjeként dolgozott, majd 2020 nyarától vezetőedző is volt, de miután kilenc tétmérkőzéséből hármat elveszített, a klubvezetés menesztette.

A Valcea a szerb Goran Kurtessel kezdte a szezont, de a Román Kupában a negyeddöntőt sem élte túl a csapat, a bajnokságban pedig a dévaiak legyőzése mellett csak 29-29-es döntetlent ért el a Craiova ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik