Aktuális

Most jött: Hatalmas robbanás rázta meg a Kiskörét

Bors

Létrehozva: 2021.09.20.

Súlyos sérültjei is vannak a kiskörei vízerőműnél történt robbanásnak.

Kora délután tisztázatlan körülmények között robbanás történt a kiskörei vízierőműben, az esetnek nyolc sérültje lehet.

A Heves Megyei hírportál azt írta, hogy a Katasztrófavédelemhez 14.37-kor érkezett bejelentés, hogy robbanás volt az erőműben. A helyszínre a tiszafüredi és hevesi tűzoltók vonultak ki, majd a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat munkatársai is bekapcsolódtak a mentési munkálatokba.

Nagy Csaba megyei katasztrófavédelmi sajtószóvivő azt közölte, hogy a robbanás tisztázatlan körülmények között történt. és azt mondta, hogy a tűzoltók négy embert hoztak ki a létesítmény alagsorából.

A heol.hu úgy tudja, hogy összesen nyolcan sérültek meg, Közülük négyen súlyos, négyen könnyebb égési sérüléseket szenvedtek. A súlyosabb sérültek közül egy embert a Honvéd Kórházba, kettőt Debrecenbe, egyet pedig Miskolcra szállítottak. A könnyű sérülteket az egri Markhot Ferenc Kórházban látják el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133446_auto_resized.jpg
origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713243616
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131092_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133093_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713243616
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe