Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Kövér Lászlónál elszakadt a cérna: keményen kioktatta a DK-s képviselőt

2021. szept 20. 18:19
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Kövér László szerint szülőföld megtartó ereje nem csak gazdasági kérdés /Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kövér Lászlónál betelt a pohár /Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Demokratikus Koalíciót képviselő Arató Gergely őszi ülésszakának nyitónapján arról beszélt, hogy szerinte az Alaptörvény egyetlen célja, hogy a jelenlegi kormány korlátlan hatalmát biztosítsa – írja az Index.

(A legfrissebb hírek itt)

A képviselő felhívta a figyelmet arra: az Alaptörvény is kimondja, hogy senki tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére, gyakorlására, valamint kizárólagos birtoklására.

– Legyen világos, Dobrev Klárának nem fog megremegni a keze akkor, amikor a kukába kell hajítani ezt az Alaptörvényt – mondta.

Arató Gergely példaként említette Polt Péter legfőbb ügyészt, a Költségvetési Tanácsot, a Médiatanácsot, illetve az Alkotmánybíróságot. Szerinte, ha ezek mind a kormány hatalmának védelméről szólnak, akkor mind alkotmányellenesek.

Kövér Lászlónak ezen a ponton telt be az a bizonyos pohár: kikapcsolta Arató Gergely mikrofonját.

– Eljutott arra a pontra – lehet, hogy provokáció hatására –, ami átlépi az alkotmányosság határát. Arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy ne lépje át a büntetőtörvénykönyv tényállásainak határát. Amit ön mond, az az alkotmányos rend elleni uszítás, nem szeretném, ha szervezkedéssé fajulna. Önök össze-vissza handabandáznak mindenről a parlamenten kívül, ezt megengedhetik maguknak, mert mindenféle híresztelés ellenére szólásszabadság van, de ebben a házban nem teheti meg, mert elveszem öntől a szót – mondta a házelnök, aki korábban egy kormánypárti politikust is helyre tett.

(Ez is érdekelheti: Kövér László szerint ez a kivándorlás ellenszere: „Növelni kell a szülőföld megtartó erejét”)

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

Kövér László parlamnet alaptörvény