Teljes baloldali összeomlás: ma sem sikerült rendesen elindítani az előválasztási bohóckodást

Vágólapra másolva!
Ma reggel sem működött rendesen a baloldali előválasztási oldal - írja a Magyar Nemzet. Most időpontot nem lehetett foglalni a szavazásra órákon keresztül. A hétvégi nevetséges magyarázkodás után kíváncsiak vagyunk, most mivel állnak elő a szervezők.
Vágólapra másolva!

A közösségi oldalakon a kommentelők hozzászólásai alapján nyilvánvaló, hogy

a szombati összeomlás után két nappal sem sikerült kijavítani az előválasztási bohóckodást lebonyolító szerver hibáit.


Emlékezetes, szombaton a kampányoló baloldali pártok több magyarázattal is előálltak, hogy miért omlott össze a honlap. Először azzal dicsekedtek, hogy túl sokan akartak egyszerre szavazni, ez a magyarázat azonban nagy derültséget váltott ki, mert alig látszottak emberek a fényképeken. Aztán hirtelen előálltak egy rejtélyes hekkertámadással, de ezt semmivel sem tudták alátámasztani.