Drag queenek léptek fel a pécsi Pride buliján, de alig volt rájuk kíváncsi valaki - videó

lmbtq pécs pride
Az este folyamán drag queen-ek is szórakoztatták a közönséget
Vágólapra másolva!
Szombaton megtartották az első LMBTQ-felvonulást Pécsett. A rendezvény éjszakába nyúlóan tartott, este kilenc órától az egyik belvárosi vendéglátóegységbe ment a felvonulók egy része. A bulin drag queenek is felléptek - írja a BAMA.
Vágólapra másolva!

A felvonulás záróbulijára csak kevesen érkeztek kezdésre, az emberek többsége éjfél körül érkezett meg, de a terem a parti végére sem telt meg.

Az est folyamán drag queenek is felléptek Forrás: BAMA

A hangulatot egy pécsi zenekar, lemezlovasok biztosították – már amikor volt kinek.

A lap munkatársai több embert is megkérdeztek, hogy miért mentek el a bulira. Jó páran azt válaszolták, hogy homoszexuális ismerőseiket kísérték el, és ezzel próbálják kifejezni feléjük az elfogadásukat és a támogatásukat. Viszont voltak, akik csupán csak kíváncsiságból látogattak a helyszínre.

A terem a parti végére sem telt meg igazán Forrás: BAMA

Az est sztárjai a transzvesztita drag queenek voltak

Ekkor már többen elmentek, jelezve, hogy ez már annyira nem tetszik nekik.

A rendezvény éjjel két óra felé a többségnek véget is ért.