hirdetés

Partnereink

Színesebb, vidámabb és táncolósabb, mint valaha

hirdetés

Színesebb, vidámabb és táncolósabb, mint valaha

A megszokott líraibb dalok után most mindenkit megtáncoltat a Chain Bridge Pop. A Dal 2021-es színpadát is megjárt zenekar szerzeménye nem csak, hogy "Nem szomorú", de kifejezetten jó hangulatú, pont, ahogy a hozzá készült klip és annak színvilága is. Sőt, most az összes bandatag is szerepel benne!

"Azt mondta a menedzserünk, hogy jó lenne végre valami vidámabb hangvételű dalt kihoznunk, épp egy demón dolgoztam, és elneveztem emiatt "Nem szomorú"-nak. Aztán így maradt a beszélgetéseinkben, és ráragadt a dalra, de tényleg passzol rá" - magyarázta el a szokatlan címet a banda frontembere, és a szám szerzője, Hajdu Erik. Ahogy ő fogalmazott, a zenekar most egy olyan track-et rakott össze, amin nem kell sokat gondolkodni, inkább csak a hangulatát átérezni.

hirdetés

„A "Tedd fel a kezedet" sorra remélhetőleg tényleg mindenki felteszi majd a kezét, aztán pedig végigcsápolja a CBP koncerteket, például szeptember 8-án az A38 hajón, ahol garantáltan az eddigi legerősebb műsorunkat mutatjuk meg. Az egyetlen ember, akinek lesz kifogása arra, hogy ne legyen a levegőben a keze, az Dávid lesz, a basszusgitárosunk, aki sajnos a napokban mindkét könyökét eltörte."

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés