„Ahhoz, hogy tudjunk nyitni, most zárni kellett”

Billwachs Tibor, befektetésekkel foglalkozó szakember részletezi, milyen területeken igényelhetünk támogatásokat, milyen változások történtek a gazdasági- és ingatlanpiacon, továbbá mire kell odafigyelnünk, hogy az akadályokat elkerülve átvészeljük a nehezebb időszakot.

A pénzügyi szakember, a Premi-U Investment egyik tulajdonosa hangsúlyozza, hogy a járványügyi szakemberekre kell bíznunk magunkat. A szakértő beszél a részleges nyitásról, gazdasági hatásokról.

– Mit tudhatunk az otthonteremtési támogatásokról?

– A családi otthonteremtési csomagban minden elem az emberek és családok előnyére van, viszont nem tudja mindenki mindegyik fajtát igénybe venni. Az 5%-os ÁFA tavaly év végén lecsökkent az új lakásokra, ennek következtében januárban nagyon felugrott az érdeklődés az ingatlanpiac iránt. A másik ilyen támpont a maximum hárommillió forintos, vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás, amit igazából bármilyen olyan dologra fel lehet használni, ami egy ingatlanba beépített. Ennek előfinanszírozásához pedig államilag támogatott banki kölcsönt is számos banknál már fel lehet venni. Emellett azok a családok, akik CSOK-ot, vagyis Családi Otthonteremtési Kedvezményt igényelnek az ingatlanuk vásárlásához, mentesülnek a 4%-s vagyonszerzési illeték megfizetése alól. Ha valaki ugyanis csak a példa kedvéért 20 millió forintért vesz egy lakást, és előtte nem adott el másikat, akkor annak 800.000 Ft-os vagyonszerzési illetéket kellene fizetni, és ez nemcsak új, hanem használt lakás esetében is igaz. A családi otthonteremtési kedvezmény különböző igények esetén különböző mértékű, s akár tízmillió forint mértékű támogatás is lehet. Ehhez CSOK hitelt is lehet igényelni, s ebből a körből még a szabad felhasználású Babaváró hitelt sem felejteném ki. Amelyet ingatlanvásárlásnál önerőnek is használhatnak olyan fiatal házasok, akiknél negyven évnél nem idősebb a hölgy tagja, és azt vállalják, hogy a következő öt évben legalább egy gyermekük fog születni. Ez is egy olyan intézkedési csomag része, amelyben a magyar lakosságszám csökkenő tendenciáját próbálják megállítani. Láthatóan rengeteg támogatási típus áll rendelkezésre az állam részéről az emberek részére. Ezért javaslom, hogy mindenki forduljon olyan pénzügyi szakemberekhez, akik személyre szabottan tudnak segíteni, hisz ők folyamatosan friss információkkal rendelkeznek a megjelenő és igénybevehető programokról. Amikor tavaly bejelentették a hitelmóratórium intézményét, már akkor sejtettem, hogy aki bajban lesz, annak meg fogják hosszabbítani ezt a lehetőséget, s ténylegesen idén június 30-ig ki is nyújtották ezt az időszakot. Azt gondolom, hogy aki nyáron is érintett lesz, vagyis még nem dolgozhat, nekik továbbra is kiterjesztésre kerülhet ez a segítség. Hiszen ha nincs bevétele, nem tudja fizetni az adósságát, és az egyik szereplőnek – adós, állam, bank – sem érdeke, hogy csődhullám induljon el, hisz a teljes kilátástalanságból nagyon nehéz talpra állni. Ezeknek az embereknek, vállalkozásoknak segítség kell, és ezt egy célzott és nagyon jó típusú támogatásnak tartom. Ez más mint a 2008-as válság, ott aki tudott, dolgozhatott, tehát nem kellett otthon maradnia, mint most, amikor tevékenykedhetne, csak azzal nőnének az esetszámok. Jelenleg a szociális háló szövetek szakadoznak, illetve tágulnak, amit nehéz minden embertársunknak kibírni.

Billwachs Tibor4

Hogy látja a vírus szempontjából a következő egy, három vagy hat hónapot?

– Úgy gondolom, hogy mindenképp a járványügyi szakemberekre kell bíznunk magunkat. Ők sem kívánják azt, hogy az emberek otthon üljenek, viszont ők látnak olyan komplex adatokat, olyan matematikai és egyéb modelleket, amivel tudják, hogyan és mikor lehet majd nyitni. Őszintén remélem, hogy minél előbb sor kerül erre a realitás talaján maradva. Jelenleg a harmadik hullám felfutásában vagyunk, és az lenne a jó, ha ezzel párhuzamosan minél több embert be tudnának oltani. Hogy melyik vakcinával, azt az orvosoknak kell minden személy számára egyénileg eldönteni. Mindenképp a mielőbbi minél magasabb fokú átoltottságra van szükség, mert az egészségügyi kapacitások is láthatóan végesek, miközben rengeteg honfitársunk nap mint nap az életét kockáztatja azért, hogy minél kevesebb áldozattal járjon a jelenlegi helyzet. Gondolok itt például az egészségügyben, tömegközlekedésben stb. helyeken dolgozókról. Óriási tisztelettel kell lennünk irántuk, s ne felejtsük: végesek a számok a kórházi ágyakat és a lélegeztető gépeket tekintve is. Ahhoz, hogy tudjunk nyitni, most zárni kellett. Úgy tudnám ezt jól szemléltetni, mint a síugrás esetén: először lefelé kell ahhoz mennünk, hogy lendületet kapjunk, és utána sokkal magasabbra felemelkedhessünk, tehát nekünk most türelmesnek kell lennünk. Tisztában vagyok vele, hogy ez nehéz időszak mindannyiunk számára, de reméljük, hogy minél előbb túlleszünk a nehezén, és ki tudunk nyitni a most leállított területeken. Hogy pontosan mikor kerül erre sor, a saját meglátásom szerint örülnék neki, ha egy-két hónapon belül elkezdődhetne egy részleges nyitás. Természetesen a biztonsági intézkedéseket be kell tartani, és hallgatni a járványügyi szakemberekre. Azt gondolom, hogy a maszkhordás bizonyos helyeken hónapokig vagy akár évekig is megmarad, mint ahogy Ázsiában is már a 2000-s évek első nagyobb járványa óta mindennapos. Amíg világszinten nem állítjuk meg a vírust, addig a védelmi intézkedések részben bizonyosan fent fognak maradni. Ne felejtsük el, hogy Magyarország egy fejlett országnak minősül, míg egy dél-amerikai vagy egy afrikai ország nagyon le van maradva a fejlettségben s az oltásokkal is, és az ott élő emberek is a világ részei, és utazhatnak, amely keretein belüli érintkezések által a vírus tovább terjedhet. Attól, hogy egy-egy ország legyőzi a vírust, még nem biztos, hogy ki tudunk lábalni belőle világszinten.

– Van esély arra, hogy visszatérjen az életünk 2020 március előtti időszakra?

– Véleményem szerint nincs. Teljes paradigmaváltás történt számos helyen az életünkben, tehát nem lesz már minden ugyanolyan. Ha nagyon felpörögne az oltások száma, akkor talán év végére világszinten kordában tudnánk tartani a vírust. Nagyon vigyázzunk egymásra, és tartsuk be azokat a biztonsági intézkedéseket, amiket hoznak! Remélem, hogy a részleges nyitás tavasz közepétől megtörténhet, és nem kell majd esetlegesen drasztikus lezárásokra számítani.

– Mennyire befolyásolja majd az életünket az oltási igazolvány?

– Nem az a kérdés, hogy lesz-e vakcina igazolvány, mert már van itthon is – többen már kézhez is kapták. Hogy pontosan mire lesz jó, ki fogja elfogadni, ezeknek a részleteinek kidolgozása zajlik éppen az Európai Unióban. Vannak olyan országok, ahol már erősen átoltottak – például ilyen Izrael – ott látszik, hogy nagyon lecsökkent azok száma, akik súlyos állapotba kerülnek. A cél az, hogy biztonságban és bizalommal tudjunk állni a másik emberhez, ezért is fogják bevezetni. Az, hogy az országok európai szinten mit fogadnak el, nem tudni. Inkább az a kérdés, hogy milyen plusz jogokat biztosíthatnak annak, aki már be van oltva.